A játékok kiválóan alkalmasak arra, hogy a tanulók széles rétegét rávegyék az önálló gondolkodásra. Aki ezt néhány játéknál megpróbálja, és sikerélménye lesz, az utána már nagyobb eséllyel próbálkozik a matematikatanulás más területein is az önálló gondolkodással.
Az egyszerűbb játékokat már nagyon korán, első osztálytól lehet és célszerű játszani. A könyvben a játékoknak szerepel a megoldása, elemzése is. De nem az a célja könyvnek, hogy elolvassunk egy játékot, és mindjárt a megoldást is, hanem az, hogy kezdjünk el a könyv példái alapján játszani, minden korosztályban a megfelelő szintű játékokkal, és magunk jussunk el, és a gyerekek is maguk jussanak el a megoldásig! Ne áruljuk el, ne nézzük meg a megoldásban a nyerő stratégiát! Legalábbis hosszú időn keresztül ne tegyük! Ha segítünk is, csak igen minimális segítséget adjunk! Ha megtaláltuk a nyerési lehetőséget, akkor módosítsunk a feltételeken, és a végén célszerű összefoglalni, hogy mi volt az adott típusú játék nyerő stratégiájának a lényege.
A könyvben szereplő kb. száz játék száma többszörözhető, ha a feltételeket változtatjuk. Célszerű módosítani a kiindulási vagy célszámot, a megengedett lépéseket, vagy a könyvben szereplőnél is több esetben vizsgálni, hogy mi a helyzet, ha nem az nyer, hanem az veszít, aki az utolsó lépést végzi.
Játékaink, módszertani javaslataink bemutatásával az a célunk, hogy a matematikában minél többen találjanak vonzó és érdekes elemeket, minél többen éljék meg az önálló felfedezés, a konstruktív gondolkodás örömét.





